A kosár üres

A hatásmechanizmus

„A gyógyító erő a véráramban”

Az emberek több száz éve fürdőszerűen használják a szén-dioxid gázt, annak kellemes melegítő és gyógyító hatása miatt. A római kori orvoslásban, később a népi gyógyászatban felismerték a természetes szén-dioxid fürdők gyógyító és rekreációs hatását. Kezdetben természetes, később mesterségesen kialakított gödrökben (a római korban teátrumszerűen kialakított medencékben) történtek a kezelések. A 16. században Paracelsus égési sérülések, fekélyek, női betegségek esetén használta a gyógygázt. Erdélyben a népi gyógyászatban 600 éve alkalmazzák. A szén-dioxid gáz értágító hatását 1858-ban Lister írta le. Komplex hatásról van szó, az igen magas szén-dioxid koncentráció erős értágító hatással rendelkezik, de a változó koncentrációban jelen lévő kén és radon gyógyító hatása is közismert.

A hatásmechanizmus ismertté válása és napjainkban az úgynevezett civilizációs betegségek leküzdésében elért eredmények ráirányították a figyelmet a szénsavgázfürdő kezelés jelentőségére. A gyógyászatban ma már méltó helyet tölt be a száraz szén-dioxid gáz is, mint fizioterápiás tényező. A természetes szén-dioxid szárazfürdőt Európában (Románia, Lengyelország, Olaszország, Ausztria) évszázadok óta alkalmazzák. A gáz összetételétől függően az indikációs kör változik, a magas kéntartalmú erdélyi mofettákat elsősorban reumatológiai, mozgásszervi betegségekben alkalmazzák, a döntően szén-dioxidot tartalmazó szárazfürdő az angiológiai betegségekre is kiváló hatású. A bőrön áthatoló gáz a szövetekbe kerül és specifikus értágító hatást gyakorol, ami nemcsak a bőrre és a bőr alatti kötőszövetre terjedhet ki, hanem a belső szervekre is. Jellegzetes a szén-dioxid gázfürdőben érezhető melegérzés. A szén-dioxidgáz befolyásolja a vegetatív idegrendszer ingerlékenységét. Fontos hatás, hogy a szövetek és a vér szén-dioxid tartalmának növekedése javítja az oxigén felszabadulását, ennek következtében a vér szokásos oxigén telítettsége mellett a szén-dioxidban gazdag szövetek a vérből nagyobb oxigén mennyiséghez jutnak, és javul az oxigén ellátottságuk.

Élettani hatások

A  kezelések pozitív orvos élettani hatásainak vizsgálatával számos tudományos munka foglalkozott az elmúlt évtizedek alatt. Így megismerhettük, hogy a szén-dioxid gáz miként képes diffúzóval a bőrünk belső rétegeibe bejutva, pozitív biokémiai folyamatokat indukálni (Fabry et al., 2009; Finzgar et al., 2015; Savin et al., 1995). Több tanulmány is igazolta, hogy a bőrön keresztül a CO2 gáz hatására élénkül a perifériás erek véráramlása és a mikrocirkuláció (Sakai et al., 2011), illetve nő a bőrön keresztül mért oxigén parciális nyomása, melyet Bohr hatásnak nevezünk. Ez a jelenség együtt jár a szövet apró véreiben az oxigén, a vér oxigén szállító molekulájától, a hemoglobinból történő optimális felszabadulásával. A bőr hajszálereibe megnövekedett véráramlást és a CO2 kezelés okozta perifériás erek kitágulását is megfigyelték, mind szén-dioxiddal dúsított fürdők, mind gázzal történő kezelés esetén (Finzgar és mtsai., 2015; Niikura és mtsai., 2019).

A bőr hajszálereinek tágulása – a szén-dioxid-fürdő ideje alatt – szabad szemmel is jól látható a gázzal kezelt bőrfelületeken: a bőr hajszálerein átáramló vér mennyiségnövekedése gyors és igen látványos. Ez a folyamat a kezelés hetedik-nyolcadik percében kezdődik és a tizedik-huszadik perc környékén éri el a maximumot. A test felületi, közvetlenül mérhető hőmérséklete 1,6-4 Celsius fokos emelkedést mutat, jelezve a bőr alatt futó hajszálerek kitágulását.

A vérkeringésbe kerülő és a szervezetben eloszló szén-dioxidnak mindezeken kívül a keringésre gyakorolt általános hatásai is vannak. Az erek tágulata a bőrön át bekerülő és a vérplazmában feloldódó szén-dioxid hatására következik be: 15 percnyi kezelést követően már jól érzékelhető a véráramlás sebességének fokozódása: a sípcsonti verőér (tibiális artéria) véráramlása például akár 40 százalékos sebességnövekedést is mutathat.

A vénás vér- és a nyirok-visszaáramlás ugyancsak fokozódik: a különféle mérési eredmények alapján 250-1300 milliliterrel több vér kerül a keringésbe.

A végtagok jobb vérellátást a kezelés hatására emelkedő véráramlás és a perifériás vaszkuláris rezisztencia csökkenése is okozza (Németh és mtsai., 2018). Egy szén-dioxiddal bőrön keresztül történő kezelés egy másik fontos hatása, hogy kedvezően befolyásolja a lokális gyulladásos folyamatokat az által, hogy a csökkenti az oxidatív szabadgyökök mennyiségét és a növeli az anioxidánsok jelenlétét a szövetekben (Dogliotti és mtsai., 2011; Veselá & Wilhelm, 2002).

Előnyös élettani hatások

Összefoglalva a helyileg alkalmazott, bőrön keresztül felszívódó szén-dioxid gáz alkalmazásának előnyös élettani hatásai a szövetekben:

  • szén-dioxid alkalmazásának hatására nemcsak a bőrben hanem az izmokban is emelkedik az oxigén koncentrációja. Ennek oka, hogy a szén-dioxid – a szövet pH csökkenésén keresztül – elősegíti az oxigén leadást , így a szövetek több oxigénhez jutnak (Bohr hatás);
  • A vér áramlási sűrűsége (viszkozitása) csökken, így a vér a korábbiaknál könnyebben tud áramlani a hajszálerekben;
  • A hajszálerek kitágulnak;
  • Az elzárult vagy beszűkült hajszálerek átjárhatósága visszaállíthatóvá válik (rekanalizáció);
  • A perifériás bőrhőmérséklet emelkedik;
  • A vénás visszafolyás növekszik, a vérkeringés tehát a nagyerek szintjén is javul;

A kezelésről

A keringési rendellenességek hazánkban népbetegségnek számítanak, közel tízmilliós lakosságunk mintegy ötven százaléka szenved valamilyen érrendszeri megbetegedésben, az érszűkület a felnőtt lakosság közel húsz százalékát érinti. Az érszűkület gyógyításában eddig alkalmazott eljárások tüneti kezelést jelentettek.

A rendelkezésünkre álló vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy a szén-dioxid fürdő bizonyítottan képes a perifériás verőérbetegségben szenvedő betegek fájdalmát csökkenteni, a járástávolságukat pedig növelni, rövid és hosszabb távon egyaránt.

A vizes fürdővel szemben a gázfürdő előnyei közé tartozik, hogy a hidrosztatikai terhelés a testre nem érvényesül, bőrkímélő, hámhiány esetén is alkalmazható.

Kiválóan alkalmazható:

  • a végtagok verőér, visszér és nyirokér idült betegségeiben,
  • a cukorbetegséghez társuló érszövődmények kezelésében,
  • végtagok katéteres értágítása (stent beültetés) után,
  • a műtétre nem alkalmas végtagi érszűkület eseteiben,
  • krónikus vénás elégtelenség,
  • trombózis utáni szindróma,
  • a nyirokkeringés zavara esetén

Tudományos Publikációk:

A szén-dioxid gáz kezelés alkalmazásának jelentős szakirodalma van a különböző betegségek, illetve az azoknál alkalmazott terápiák esetében. A lenti hivatkozások a CosmoBoots kiegészítő terápiás alkalmazási lehetőségeinek tudományos alapjait mutatja be.

Effect of immersion in CO2-enriched water on free radical release and total antioxidant statusin peripheral arterial occlusive disease. International Angiology: A Journal of the International Union of Angiology, 30(1), 12–17. Dogliotti, G., Galliera, E., Iorio, E., De Bernardi Di Valserra, M., Solimene, U., & Corsi, M. M. (2011).

Keringési és szívproblémák megelőzése, érszűkület és lábszárfekély megelőzése és kezelése

Számos szív és érrendszeri betegség esetében alakul ki az alsó végtagot érintő verőér szűkület, mely számottevően rontja a láb vérellátását. Ennek legjellemzőbb tünetei a végtag enyhe megdagadása és fájdalma, illetve diszkomfort érzet kialakulása járás közben, mely fennmarad a láb pihentetését követően is. A CO2 terápia segít az érintett végtagok perifériás ereinek kitágulását, ezáltal javítja a vérellátást, mely csökkentheti a fenti tüneteket.

Clinical and microcirculatory effects of transcutaneous CO2 therapy in intermittent claudication. Randomized double-blind clinical trial with a parallel design. VASA. Zeitschrift Fur Gefasskrankheiten, 38(3), 213–224.
Fabry, R., Monnet, P., Schmidt, J., Lusson, J.-R., Carpentier, P.-H., Baguet, J.-C., & Dubray, C. (2009).
link: https://doi.org/10.1024/0301-1526.38.3.213

Effect of transcutaneous application of gaseous carbon dioxide on cutaneous microcirculation. Clinical Hemorheology and Microcirculation, 60(4), 423–435.
Finzgar, M., Melik, Z., & Cankar, K. (2015).
link: https://doi.org/10.3233/CH-141898

A nyirokkeringés zavara esetén

A nyirokkeringés zavara vagy nyiroködéma, kialakulhat fertőzések, elhízás vagy valamilyen traumás sérülés hatására. A betegség következtében, az alsó végtagokon gyakran ödéma alakul ki, mely a lábujjakra is ráhúzódik, azok hurkaszerű megvastagodását okozva. A vérerekhez hasonlóan a CO2 terápia a nyirok erek esetében is javítja azok keringését és a véráramlás fokozódásával csökkenhet az ödémá kialakulása.

Clinical and microcirculatory effects of transcutaneous CO2 therapy in intermittent claudication. Randomized double-blind clinical trial with a parallel design. VASA. Zeitschrift Fur Gefasskrankheiten, 38(3), 213–224.
Fabry, R., Monnet, P., Schmidt, J., Lusson, J.-R., Carpentier, P.-H., Baguet, J.-C., & Dubray, C. (2009).
link: https://doi.org/10.1024/0301-1526.38.3.213

Effect of transcutaneous application of gaseous carbon dioxide on cutaneous microcirculation. Clinical Hemorheology and Microcirculation, 60(4), 423–435.
Finzgar, M., Melik, Z., & Cankar, K. (2015).
link: https://doi.org/10.3233/CH-141898

Krónikus vénás elégtelenség, érműtétek utáni állapot kezelése

A krónikus vénás elégtelenség vagy visszérbetegség az alsó végtagok vénáinak betegsége. Különböző stádiumai a felnőtt lakosság jelentős hányadát érintik. Betegség tünetei közé tartozik az un. nehéz láb érzés, láb fáradás, bőr viszketés, éjszakai lábgörcsök, lüktető érzés, melyek hosszasabb állás esetében romlanak.

Transcutaneous Carbon Dioxide Treatment Is Capable of Reducing Peripheral Vascular Resistance in Hypertensive Patients. In Vivo, 32(6), 1555–1559.
Németh, B., Kiss, I., Ajtay, B., Péter, I., Kreska, Z., Cziráki, A., Horváth, I. G., & Ajtay, Z. (2018).
link: https://doi.org/10.21873/invivo.11414

Diabéteszes láb kezdeti stádiumának kezelése

diabeteszes lab kezelese
Diabéteszes láb kezelése

A diabéteszes láb kialakulása az egyik leggyakoribb szövődménye a cukorbetegségnek. A lábfej terhelésnek kitett részein megjelenő sebek és fekélyek, illetve lábfejen szerzett kisebb sebek elfekélyesedése is jelentős részben a végtagok csökkent vérellátásának követkeménye. A CO2 terápia kedvező élettani hatásainak következtében az érintett szövetekben zajló gyulladásos folyamatok mérséklésében is szerepet játszhat, ezáltal segíti a krónikus sebek gyógyulását és kiválóan alkalmazható a cukorbetegség következtében kialakuló diabéteszes láb otthoni kezelése során.

Krónikus, több mint 8 hete nem gyógyuló sebek (A és B), gyógyulása 4 hetest (C) CO2 terápia után.

Transcutaneous Carbon Dioxide Treatment Is Capable of Reducing Peripheral Vascular Resistance in Hypertensive Patients. In Vivo, 32(6), 1555–1559.
Németh, B., Kiss, I., Ajtay, B., Péter, I., Kreska, Z., Cziráki, A., Horváth, I. G., & Ajtay, Z. (2018).
link: https://doi.org/10.21873/invivo.11414

Sport gyógyászat

A sportsérülések, illetve a terhelésből adódó „izomláz” tüneteinek csökkentésére irányuló rehabilitáció során a cél az izomzat vérellátásának fokozása, melyet a bőrön keresztül a szövetekben jutó CO2 jelentősen segíthet, ugyanis annak hatására az erek testszerte természetes módon kitágulnak, a véráramlás sebessége megnő, ennek eredményeként az oxigén könnyebben és hatékonyabban jut el a legapróbb sejtekig, ezzel javítva a keringési rendszert, a sejtregenerációt, a sejtfiatalodást. Meggyorsítja a felszaporodott tejsav és káros salakanyagok elszállítását, illetve csökkennek az izomgörcs hatására kialakuló fájdalmak. Emellett a száraz szén-dioxid terápia csökkenti az oxidatív szabadgyökök mennyiségét és növeli az antioxidánsok jelenlétét a szövetekben, mely elősegíti az izomzat regenerációját.

Topical cutaneous application of carbon dioxide via a hydrogel for improved fracture repair: Results of phase I clinical safety trial. BMC Musculoskeletal Disorders, 20(1), 563. Niikura, T., Iwakura, T., Omori, T., Lee, S. Y., Sakai, Y., Akisue, T., Oe, K., Fukui, T., Matsushita, T., Matsumoto, T., & Kuroda, R. (2019).
link: https://doi.org/10.1186/s12891-019-2911-7

A Novel System for Transcutaneous Application of Carbon Dioxide Causing an “Artificial Bohr Effect” in the Human Body. PLoS ONE, 6(9), e24137.
Sakai, Y., Miwa, M., Oe, K., Ueha, T., Koh, A., Niikura, T., Iwakura, T., Lee, S. Y., Tanaka, M., & Kurosaka, M. (2011).
link: https://doi.org/10.1371/journal.pone.0024137

Vasomotor effects of transcutaneous CO2 in stage II peripheral occlusive arterial disease. Angiology, 46(9), 785–791.
Savin, E., Bailliart, O., Bonnin, P., Bedu, M., Cheynel, J., Coudert, J., & Martineaud, J. P. (1995).
link: https://doi.org/10.1177/000331979504600904

Bizonyos gombás fertőzések megszüntetése

A CO2 terápia által javul a végtag vérellátás amely a különböző gombás fertőzések okozta lokális gyulladások kezelésében és a fertőzés megszüntetésében játszhat szerepet.

Veselá, A., & Wilhelm, J. (2002). The role of carbon dioxide in free radical reactions of the organism. Physiological research, 51(4), 335—339.

Elérhetőségek

CosmoBoots Central Europe Kft.
Cím: 2500 Esztergom,
Aradi vértanúk tere 1.
Személyes átvétel: 1062 Budapest
Podmaniczky utca 87. – 13-as kapucsengő
E-mail: info@cosmoboots.hu
Telefonszám: +36 30 012 1611

  

Cookie-kat használunk
Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Eldöntheted, hogy engedélyezed a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmed, hogy ha elutasítod őket, előfordulhat, hogy nem fogod tudni használni a webhely összes funkcióját.